Lézerrel elejét venni az öregedésnek?

Mivel a ráncok kialakulása már a harmincadik életév után elkezdődik, egyre keresettebbek a különféle arcfiatalító kezelések. Íme két népszerű kezelés, amelynek vannak előnyei, és persze hátrányai is.

A mimikai izmok speciális munkája befolyásolja leginkább az arcbőrön megjelenő ráncok kialakulását. Ezek az izmok ugyanis nem ízületeket mozgatnak csontról csontra irányulva, hanem a koponyacsontról indulva az egyes bőrterületeket mozgatják. A szövetek rugalmassága miatt azonban egy bizonyos életkorig ennek a mozgásnak nincs látható nyoma, vagyis amikor az izmok nem mozognak, a bőr kisimul. Amikor azonban a szöveti rugalmasság csökken, a bőrön már nyugalmi állapotban is láthatóak lesznek a redők. Ráadásul a folyamatosan használt mimikai izmok az évek során egyre erősödnek és nyugalmi állapotban sem lazulnak el teljesen – mondja Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász szakorvos.

A csökkenő elasztin- és kollagén-termelődés, és a gyengülő vízmegkötő képesség szintén felgyorsítja a bőr rugalmasságának elvesztését. A rossz hír, hogy a folyamat már a harmincas években elkezdődik és ötven felett rohamosan fokozódik.

Belülről, lézerrel

A legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Elektro Optical Synergy) egyesíti a lézer és a rádiófrekvencia hatásait. Először a rádiófrekvencia jut a bőr felszínére, és mivel felmelegíti azt, megsokszorozza a lézer terápiás hőhatását. Ráadásul a rádiófrekvenciás elektróda talpain keresztül a felmelegedés is folyamatosan mérhető, és ha ez egy beállított érték fölé kerül, automatikusan csökkenni kezd, így megelőzve a bőr túlhevülését.

A hatás tulajdonképpen egy gyors, fájdalommentes és azonnali bőrfeszesítés. A lézerfény ugyanis azonnal összehúzza a kollagén rostokat, később pedig, elnyújtott hatásként jelentkezik a kollagénszerkezet újraépülése, a rostok megrövidülése, a fokozott kollagén termelés, így pedig a látványos bőrfeszesedés. Az eljárás kevésbé alkalmas a már rögzült, mély ráncok eltűntetésére, de az időben elkezdett, és rendszeresen ismételt kezelés erősen lassíthatja a folyamatot. Egy-egy sorozat három-négy alkalmat jelent.

Gátolt izommozgás

A „A”-típusú botulinom toxin az idegek ingerület átvitelét gátolja, vagyis az összehúzódásra vonatkozó idegrendszeri utasítás nem jut el az izomhoz. Az orvostudomány már évtizedek óta használja az anyagot a kóros izomműködések gátlására – tisztított formában és pontosan adagolt mértékben.

Azáltal szünteti meg a ráncot, hogy blokkolja a kezelt izmot, vagyis azért nem lesznek láthatóak például a homlokráncok, mert egyszerűen nem tudja összehúzni az ott lévő izmokat. Éppen ezért azok választják elsősorban ezt az eljárást, akiknek már középmély, kialakult ráncai vannak, jellemzően a szemöldökök közt, a homlokon, a szem körül. A hatás általában 3-6 hónapig tart, de az ismétlések hatására a kezelt izmok részlegesen gyengülhetnek, és a ráncképző aktivitás is lecsökken, sőt a páciens egyszerűen leszokik az adott izom mozgatásáról. Vagyis több kezelés után az izom szinte szándékosan sem tud annyi ráncot létrehozni, mint korábban.

Forrás: hvg.hu

Így ismerhető fel a bőrrák három leggyakoribb formája

A nyár vége az egyik legjobb időszak arra, hogy ellenőriztessük bőrünk állapotát, hiszen a napsugarak nemcsak jó hatással vannak ránk, a bőrdaganatok kialakulását is befolyásolják. Íme a három leggyakoribb bőrráktípus és a korai felismerést segítő jelek.

Érdemes gyanakodnunk, ha olyan halványvörös, hámló, vagy gyöngyházszínű, tágult ereket tartalmazó elváltozást találunk magunkon, amely esetleg viszkethet is. Ha sérülést követően nem gyógyuló, esetleg vérző seb, fekély alakul ki – hangsúlyozza Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza. Ebben az esetben ugyanis basaliomával lehet dolgunk, amely a leggyakoribb bőrdaganatfajta, igaz, a legjobban gyógyítható is, amely leginkább a napfénynek kitett testfelületeken alakul ki. Viszonylag lassan növekszik, de a mélyebb szövetekre terjedve akár a csontokat, porcokat is „elrághatja”, viszont áttétet más szervekbe nagyon ritkán ad. A felületes forma fagyasztással, speciális krémmel, fénykezeléssel (PDT), a nagyobb, súlyosabb forma műtéttel teljes mértékben gyógyítható, de később kiújulhat, ezért rendszeres utánkövetés szükséges.

Ugyanígy gyanús az újonnan megjelenő bőrhiba, amely leginkább nem gyógyuló sebre emlékeztet. De figyelni kell a meglévő krónikus bőrgyulladások kifekélyesedésére is. Ezek ugyanis a második leggyakoribb bőrrákfajta, a spinalioma megjelenésére utalhatnak. A rendellenesség a bőr felszíni rétegeiből, az úgynevezett tüskéssejtekből indul ki, és áttétet is – nyirokcsomók, tüdő, csont – képezhet más szervekben.

Nem kizárólag a napfénynek kitett bőrön alakul ki, előfordulhat például a száj nyálkahártyáján, nemi szerveken is. Megjelenésében az ionizáló sugarak, kémiai anyagok – mint például a kátrány, arzénszármazékok –, a human papilloma vírus (HPV) is szerepet játszanak. Ha időben észlelik, műtéttel vagy sugárkezeléssel eredményesen gyógyítható.

A bőrdaganatok legritkább, de legsúlyosabb típusa a melanoma malignum, ami a bőrrák okozta halálozások 75 százalékát okozza. Ebben az esetben a nagy méretű, nagy számú, valamint a veleszületett anyajegyek válhatnak főbűnössé, amelyeket érdemes időközönként ellenőriztetni – évente javasolják a bőrgyógyászok –, mert bár a betegség viszonylag gyorsan ad áttétet, ha időben észreveszik, gyógyítható. Gyanakodjunk, amennyiben egy anyajegy szabálytalan alakúvá válik, sötétedik, esetleg szürkés részletet kezd el tartalmazni, hirtelen megnő, vérzik, viszket, illetve ha olyan új anyajegy jelenik meg rajtunk, ami színben, alakban eltér a többitől.

Ez a típus a bőrben elhelyezkedő melanocytákból, bőrfestéket termelő sejtekből indul ki, áttétet adhat a tüdőbe, agyba, májba, csontokba. A háttérben állhat egy festékes anyajegy sérülése, többszöri leégés is. Éppen ezért az egyik legnagyobb kockázatot a rendszeres UVA sugárzás jelenti, de az UVB-nek is szerepe van – így nemcsak a napfény, de a szolárium is növeli a rizikót. Nemcsak meglévő anyajegyből alakul ki, az esetek kétharmadában újonnan keletkezik a bőrön.

Forrás: hvg.hu

Gyanús változás az anyajegyeken

A bőrünkön megjelenő változásokat a lehető leghamarabb érdemes bőrgyógyásszal megvizsgáltatni, hiszen a korai felismeréssel sokkal jobbak a kilátások – rosszindulatú bőrdaganatok esetén. Dr. Boros-Gyevi Márta bőrgyógyász a legfontosabb gyanús jelenségekről beszélt.

A szolárium és a stressz is rizikófaktor

A melanoma a bőr festéksejtjeiből, a melanocytákból kinduló rosszindulatú bőrdaganat, rendkívül gyorsan terjed mind mélységét, mind távoli áttéteket tekintve.

A festékes bőrdaganat a 20-30 éves korú nők között a rákhalálozási listán az első, a 30-35 évesek körében pedig a második helyet foglalja el.  Életmódunk változása – több napfény, szolárium használata, stresszes életmód- mind jelentősen növelik a bőrdaganat kockázatát. A genetikai tulajdonságok és a környezeti behatások (például a napfény ultraibolya sugárzása, életmód, vegyszerek) együttesen befolyásolják a dagantok megjelenését. A családban előforduló bőrdaganat, nagyszámú vagy szabálytalan anyajegyek jelenléte a bőrön, a világos bőr és hajszín, a sok napozás (beleértve a szoláriumozást is) mind-mind hozzájárulnak a kockázatokhoz.

Minden változás gyanús

A bőrön jelentkező anyajegyek többsége szabályos szélű, egyenletesen közép-, vagy sötétbarnán pigmentált. Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztaljuk:

  1. Gyanús, ha megváltozik a színe, a pigmentációja (festenyzettség) egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
  2. Óvatosságra intő jel, ha megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
  3. A korábbi anyajegy mellett új anyajegy jelentkezik.
  4. Az anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
  5. Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  6. Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége is.

Mindezek mellett érdemes figyelni a „kakukktojásokra”, a bőrön előforduló anyajegyektől méretben, színben eltérő, látszólag változást nem mutató foltokra is. A melanoma az esetek egyrészében már meglévő anyajegyből, gyakran azonban az ép bőrön újonnan jelentkezik, ezért fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük bőrünk állapotát. Havonta egyszer átvizsgálva testfelületünket, észrevehetjük a változásokat, illetve az új növedékeket – tanácsolja dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza.

Az ellenőrzés panaszmentesen is szükséges

Bőrgyógyászati ellenőrzés évente mindenkinek javasolt, ám akinek sok, vagy szabálytalan anyajegye van, ennél gyakrabban érdemes részt vennie szakorvosi vizsgálaton.

A bőrgyógyász egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá válhatnak. A digitális dermatoszkóppal készült képet számítógéppel rögzíteni is lehet, így a későbbiekben jobban megítélhető az esetleges változás. Amennyiben időben észleljük az eltéréseket, akkor elkerülhetjük a melanoma kialakulását, illetve a korai felismerés esetén jó eséllyel gyógyítható a betegség.

Forrás: valasz.hu

Csúnya, ijesztő, de nem feltétlenül veszélyes

Szeborreás keratózis: bőrképlet, amely nem rosszindulatú, de rendszeres kontrollt igényel. 

Jellemzően barnás esetleg szürkés színű, megvastagodott, száraz felszínű bőrképlet az úgynevezett szeborreás keratózis, amely sokakat zavarhat, különösen, ha az arcon vagy más látható testrészen jelenik meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza arra figyelmeztet, hogy bár nem rosszindulatú az elváltozás, de rendszeres kontrollt igényel.

Viaszos növedék

A szeborreás keratózis egy meglehetősen gyakori, pigmentált, nem daganatos növedék a bőrön, amely sokszor a háton, a vállon, a mellkason és az arcon jelenik meg, de a test bármely részén előfordulhat. Időskori szemölcsnek is nevezik, mert elsősorban az 50 év feletti korosztályban fordul elő nagy számban, de akár huszonéveseknél is megjelenhet. A szeborreás szemölcsnek is nevezett képlet sokszor ijesztőnek tűnik, de az American Academy of Dermatology állásfoglalása szerint nem fertőző és nem daganatos jellegű. A megjelenése azonban sok laikusban félelmet kelthet, ugyanis van, hogy nagy, sötét szemölcsre, bőrdaganatra, vagy feltűnő anyajegyre emlékeztet. Ugyanakkor a szeborreás keratózis jóval viaszosabb jellegű, kissé kidomborodó, szinte mintha odaragasztották volna a bőrre. Színe jellemzően barna, de számtalan árnyalatban megjelenhet a fehértől a feketéig, gyakran viszket is, ám nem okoz fájdalmat.

Mi okozhatja?

Ma még a bőrgyógyászok sem tudják teljesen biztosan, mi okozza a szeborreás keratózist. Több ok is állhat a háttérben: – A legvalószínűbb okok közé tartozik a napsütés, vagyis annak ultraibolya tartománya. Tehát minél nagyobb a napfényterhelés, annál valószínűbb, hogy megjelenik ez a feltűnő bőrképlet. – A hajlam öröklődhet. Német kutatók foglalkoztak azzal a génmutációval, amely kapcsolatba hozható a növedék kifejlődésével.

A Brit Bőrgyógyászok Szövetsége szerint a szeborreás keratózist közönséges bőrsejtek építik fel, és biztosan nem vírus okozza. Nőknél sokszor terhesség, szoptatás alatt jelennek meg nagy számban, melynek okát nem tudják. Dr. Boros-Gyevi Márta szerint néha csak a kimetszés jelenthet biztos választ a diagnózis kérdésében. – Különösen a sötétebb, kiemelkedőbb típusú képlet hasonlíthat a melanomára, éppen ezért szükség lehet szövettani vizsgálatra, hogy kizárhassuk a rosszindulatú daganatot. Amennyiben viszont biztosak vagyunk benne, hogy csupán szeborreás keratózisról van szó, ez önmagában nem igényel külön kezelést. Ettől függetlenül eltávolíthatjuk a képletet, ha esztétikailag zavarja a pácienst, ha viszket, vagy gyakran beakad a ruhába, ékszerbe. A rendszeres orvosi kontroll azonban elengedhetetlen, hiszen sokszor összetéveszthetők anyajegyekkel. Nagyon fontos, hogy ha valakin hirtelen jelenik meg sok ilyen elváltozás, az belszervi (gyomor-bélrendszer, tüdő, emlő) rosszindulatú daganat jelzője lehet, ez az ún. Leser-Trélat-jel.

Hogyan lehet eltávolítani? 

  • Fagyasztással: A képletet le lehet fagyasztani folyékony nitrogénnel, amelynek következtében a károsodott elváltozás néhány hét alatt leesik. Ha csak enyhébb fagyasztást alkalmaznak, elkerülhető a hegesedés, az erőteljesebb eljárásnál számolni kell a bőr kihalványulásával.
  • Kimetszéssel: Jellemzően nagyobb metszéssel szokás eltávolítani az ilyen típusú bőrképleteket, különösen, ha rosszindulatú daganat gyanúja is felmerült. Az eltávolított szövetet vizsgálatra küldik, hogy megbizonyosodjanak a jellegéről. Fel kell rá készülni, hogy ez az eljárás maradandó heggel jár.
  • Előfordul, hogy az orvos egy éles, kanálhoz hasonló műszerrel (Volkmann kanál) végzi el a bőrgyógyászati „küretet” fagyasztás követően vagy helyi érzéstelenítő injekció beadása után.
  • Elektrocauterrel történő eltávolítás is lehetséges, melynek során elektromos árammal tulajdonképpen leégeti a bőrképletet.
  • Készítményekkel: Bizonyos esetekben az orvos dönthet az immunválasz-módosító vagy a Fluorouracil tartalmú krémek mellett, különösen, ha a keratózis olyan helyen van, ahol el kell kerülni a hegesedést, ezek a készítmények azonban nagyon drágák és hosszabb ideig kell őket alkalmazni, ahhoz, hogy hatékonyak legyenek.

 

 

Forrás: www.weborvos.hu

Csodás bőr várandósság alatt és után

A fogantatás pillanatától kezdve számos változás kezdődik szervezetben, mely a magzat egészséges fejlődését szolgálja. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász- kozmetológusa a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásairól beszélt, amelyek a bőr és a haj állapotát érintik.

A magzat növekedésével természetesen a has körfogata is nő. Jórészt alkati tulajdonságok és genetikai tényezők kérdése, hogy milyen mértékben kell küzdenünk a terhességi csíkok (striák) kialakulása ellen. Mindentől függetlenül érdemes már a terhesség első hónapjától, erre a célra speciálisan kifejlesztett készítményeket alkalmaznunk. Fontos azonban, hogy ne csak a has, de a mellek és a csípő területét is rendszeresen krémezzük, hiszen striák itt is megjelenhetnek. A terhesség utolsó harmadában, a bőr nagyfokú megnyúlását követően jelentkező viszkető érzést is csökkenthetjük rendszeres krémezéssel. A szülés után pedig fáslizással, alakformáló fehérneműkkel tudjuk elérni, hogy a megnyúlt bőr minél hamarabb összehúzódjon.

Foltok, szeplők, növedékek

A várandósság alatt bekövetkező hormonális változások azzal is együtt járhatnak, hogy a meglévő szeplők, májfoltok sötétebbek lesznek, az anyajegyeknek pedig változhat a színe, mérete. Ezen változások általában jóindulatúak, de érdemes bőrgyógyász szakorvossal ellenőriztetni. Erre az időszakra különösen jellemző lehet, hogy bőrszínű, nyeles növedékek (fibroma) alakulnak ki a nyak, hónaljak, mellbimbó területén. Megjelenhetnek apró, olykor viszkető, száraz felszínű, barna növedékek is, amelyek jóindulatú, fokozott szarutermelés következtében kialakuló, nem fertőző szemölcsök (seborrhoeas verruca). Mindezeket, amennyiben zavaróak, a terhesség után bőrgyógyásszal lehet eltávolíttatni.
Szinte minden kismama megfigyelheti, hogy az emlőbimbó és az emlőudvar sötétebbé válik, a has középső vonalán pedig kialakul egy sötétebb csík. Ezek a változások a szülés után rendszerint elmúlnak. Megelőzésképpen azonban a pigmentációs zavarok ellen, ilyenkor télen is ajánlatos megfelelő faktorszámú fényvédőt, naptejet használni a szabadban.

A szülés utáni hajhullás átmeneti

A várandósság alatt gyakoribb hajmosásra lehet szükség, hiszen a fokozott faggyútermelődés miatt a hajas fejbőr zsírosabbá válhat. Azoknak a kismamáknak, akik korábban erős fodrászati vegyszereket használtak (hidrogénezés, dauer, stb.), ilyenkor javasolt ezektől tartózkodniuk, és inkább hajszínezőket alkalmazzunk.
A terhességet fenntartó hormonok fékezik a szőrzet és a haj hullását, így a várandósság alatt szebb, dúsabb hajkoronára tehetünk szert, azonban a szülést követő 1.-5. hónap tájékán intenzív hajhullással számolhatunk. Körülbelül egy évet vesz igénybe, amíg a hajunk visszanyeri eredeti, terhesség előtti állapotát.

A természetes biztonságosabb

Várandósság alatt érdemesebb természetes összetevőket tartalmazó készítményeket használni, hiszen ilyenkor fontos, hogy a lehető legkevesebb felesleges vegyszerrel, illatanyaggal érintkezzen a kismama. A korábban jól bevált termékeket viszont nem szükséges lecserélni, mert elképzelhető, hogy az új kozmetikumok allergiás reakciót, vagy irritációt váltanak ki. A terhesség időszakára jellemző a verejtékmirigyek fokozott termelődése is. Fürdéshez a lúgos hatású tusfürdők, szappan helyett olyan fürdőszert válasszunk, amely a bőr pH-értékével megegyező, vagy semleges vegyhatású – figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa.
A terhesség alatt az arcbőr zsírosabb lehet, mitesszerek, pattanások jelenhetnek meg, vagy épp szárazzá, érdes felületűvé válhat alkattól függően. A zavaró, tartós vagy fokozottan jelentkező problémák kezeléséhez mindenképpen érdemes bőrgyógyász segítségét kérnünk.

Forrás: www.nepszava.hu

A bőrfiatalítás titka 30, 40, 50 évesen

A bőr rugalmasságának elvesztése a harmincas éveinkben kezdődik és ötven felett egyre gyorsabbá válik. Ehhez hozzájárul, hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a bőr vízmegkötő képessége. A folyamatot lassítani azonban minden életkorban lehetséges.

A megoldási lehetőségekről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt.

30–40 közt

30 éves kor fölött kezd csökkeni a kollagén-szintézis, ezáltal a bőr petyhüdtté, rugalmatlanná válik, megjelennek az első ráncok. Fiatalabb életkorban a mimikai ráncok válnak először láthatóvá, ezeket kezdetben konzervatív megoldással, vagyis leginkább krémekkel, maszkokkal kell kezelni.

Az egyik lehetséges bőrfiatalító kezelés a hámlasztás. Ez otthon történhet egyszerű bőrradírozás formájában. Aki ennél hatékonyabb módszert szeretne, azoknak a kémiai hámlasztás jó megoldás lehet. Tény, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható készítmények alacsonyabb koncentrációban tartalmaznak hatóanyagokat, mint az orvosi szerek. Még a kozmetikus is csak kevésbé hatékony készítményt használhat, tehát mást nyújt egy kozmetikai AHA savas hámlasztás és mást egy orvosi. Az orvosi kémiai hámlasztás során a hatóanyag a bőr alsóbb rétegébe kerül és ezáltal mélyebb ráncok kezelésére is alkalmas.

Szintén végezhet a kozmetikus ún. dermabráziót, vagyis bőrcsiszolást, amely eltávolítja a bőr felületes rétegét. Ez a kevésbé mély ráncokra, illetve aknés hegekre lehet hatékony, különösen, ha orvosi lézerkezeléssel kombináljuk. Fiatal, esetleg fogamzásgátlót szedő nők esetében ez a kombináció hatékonyan halványíthatja a gyakran megjelenő májfoltokat, pigmentfoltokat is.

A dermaroller hasonló hatást fejt ki, mint a lézeres arcfiatalítás, különösen jó választás ez kitágult pórusok, aknés bőr, illetve aknés hegek és fokozott faggyútermelés esetén. A dermaroller egy apró tűket tartalmazó henger, melynek szintén van orvosi változata, ahol a tűhosszúság 1,5 mm, ezáltal a bőr mélyebb rétegeibe hatol.

„Ez a kezelés kissé megterheli a bőrt, ezért havi gyakorisággal ajánlható az ismétlés” – mondta el dr. Boros-Gyevi Márta. „Az apró tűszúrások önmagukban is fokozzák a kollagénszintézist, de a kezelés hatékonyságát tovább lehet növelni, ha közben különféle összetételű mezoterápiás szereket (hialuronsav, vitaminok, revitalizáló anyagok) kenünk a páciens bőrére, így az apró tűszúrások helyén hatóanyag is bejuttatható. Tudni kell, hogy a beavatkozás után erős pirosság lép fel, ami néhány óráig, esetleg napig megmaradhat. Azonban munkából nem kell kimaradni, másnap már lehet sminkelni. A kezelést követően egyből javul a bőr állaga, a hosszú távú hatás azonban kb. két hónap múlva jelentkezik, amikor beindul a kollagén szintézis.”

40–50 közt

Ebben az életkorban a Triniti komplex arcfiatalító kezelés fokozza a bőr kollagén szintézisét, a rugalmasságot, megemeli a megereszkedett bőrt, halványítja a pigmentfoltokat, eltűnteti a kitágult ereket. Az egyik legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Electro Optical Synergy) technológia egyedülálló módon egyesíti a lézer és a rádiófrekvencia hatásait. A rádiófrekvencia a bőr mélyebb rétegeit felmelegítve, megsokszorozza a lézer terápiás hatását, és ezáltal a lézer lehetséges mellékhatásainak kialakulását is csökkenti. A hatás tulajdonképpen egy gyors, fájdalommentes és azonnali lifting (bőrfeszesítés). A lézerfény ugyanis azonnal összehúzza a kollagén rostokat, később pedig, elnyújtott hatásként jelentkezik a kollagénszerkezet újraépülése, a rostok megrövidülése, a fokozott kollagén termelés, így pedig a látványos bőrfeszesedés.

Aki látványos, azonnali hatást szeretne, annak a hiarulonsavas ráncfeltöltés ajánlható.

Ezzel elsősorban az orr-ajak barázdát, száj körüli ráncokat lehet hatékonyan eltűntetni. Ezt kombinálni lehet botox kezeléssel, melynek során az arc felső harmadában (homlokon, szem körül) lévő ráncokat korrigáljuk. A botox (botulinum toxin) valójában az izmok relaxálását idézi elő, ami kisimítja a mimikai ráncokat, és ezáltal megelőzi a mélyebb ráncok kialakulását, tehát akár már 30 éves kortól is alkalmazható. A botox hatása általában 3-4 hónapig tart, a hiarulonsavé fél-egy évig. A hatás elmúltával a közhiedelemmel ellentétben nem romlik a bőr minősége, nem mélyülnek a ráncok, sőt, lassulhat is a ráncosodás folyamata.

 

Forrás: www.ng.hu

4 ok, ami miatt „szagos” lesz a verejték

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Természetes vs. kóros izzadás

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.

A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stresszhatás miatt fokozódik a tevékenysége. Bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok éppen a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

Mitől válik kellemetlen szagúvá a verejték?

A verejték alapvetően színtelen, szagtalan, csak néhány esetben válik kellemetlen szagúvá:

  1. Ha baktériumok szaporodnak el benne.
  2. Ha olyan táplálékot vagy italt fogyasztunk, amelyik a verejtékmirigyeken keresztül választódik ki, ilyen például a fokhagyma és az erősebb alkoholok.
  3. Ha olyan gyógyszert vagy vitamint szedünk, ami ezt eredményezi, mint a B- és a C-vitamin.
  4. A ruhából kioldott festékek és a szervezetbe bevitt anyagok hatására a verejték szaga és a színe is megváltozhat.

A fokozott verejtékezés okai

EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELHETNEK

– Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza. A hiperhidrózisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken – dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza.

Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat.

Kezelési lehetőségek

  • Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodó szerek használatára.
  • Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, de természetes stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.
  • Elsősorban a hónalj és egyes esetekben a tenyér, a talp túlzott izzadásának kezelésére alkalmazható a botox injekció. Ez az eljárás akár egy évig tartó hatást is eredményezhet

Forrás: www.csaladinet.hu

3 bőrprobléma a túlsúly miatt

Pikkelysömör

A psoriasis különböző típusai közül a plakk típusú pikkelysömör a leggyakoribb, amikor elsősorban a könyökök, térdek területén jelennek meg vörös alapon viaszfehér, hámló, elszarusodó foltok. Vannak azonban olyan esetek is, amelyek nem eredményeznek ilyen feltűnő bőrtüneteket. Megtörténhet, hogy a pikkelysömör csak a körmökön vagy a hajas fejbőrön jelentkezik, de sok esetben kifejezett ízületi panaszokkal is járhat.

Nemrégiben izlandi kutatók arra az eredményre jutottak, hogy vannak bizonyos metabolikus összetevők, amelyek összefüggésbe hozhatók a pikkelysömörrel. Az eredmények azt mutatták, hogy a psoriasis-os betegek 40 százaléka rendelkezik a metabolikus szindróma tüneteivel (elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, magas vérzsír), míg az egészséges kontrollcsoportnak csak 23 százaléka.

A szakember véleménye szerint a pikkelysömörös betegeknél kétszer gyakoribb a metabolikus szindróma, ezt pedig érdemes figyelembe venni a bőrbetegségnek a kezelésénél is, illetve felhívni az érintettek figyelmét az életmód-változtatás jelentőségére.

Sokszor sajnos éppen a magas vérnyomás kezelésére alkalmazott gyógyszerek (Béta-blokkolók, ACE- gátlók) súlyosbítják a pikkelysömört, ezért ezen gyógyszertípusok kerülése javasolt.
Maga a betegség a szarutermelő sejtek túlburjánzásával, fokozott működésével, ezáltal a bőr fokozott elszarusodásával jár, és jelenleg nem gyógyítható. A kezelések elsősorban a tünetek csökkentését szolgálják, és tünetmentes időszakokat eredményeznek.

A kortikoszteroid, szalicilsav, dithranol vagy D-vitamin tartalmú kenőcsök mind alkalmazhatók a terápiában, de kiterjedt esetben jó hatású lehet az UV fototerápia, és új módszerként helyi UVB tartalmú lézeres eljárás is.

Amennyiben a pikkelysömör a beteg életminőségét jelentősen rontja, szóba jön belsőleges terápia is, mely akár teljes tünetmentességet is eredményezhet éveken keresztül.

Gomba

A gombásodással a lakosság jelentős része találkozik élete során, gyakran épp a túlzott tisztaság eredményeként. Már a korai tünetek alapján javasolhat a bőrgyógyász külsődleges, vagy súlyosabb esetben szájon át szedhető gyógyszerelést is. (A recept nélküli szerek nem mindig elegendőek!)

A nehezebben orvosolható körömgombásodás korrekt diagnózisához rendelkezésre áll mikroszkópos és tenyésztéses technika is, így a gyógyszerelés célzottabbá válhat. Amennyiben a köröm több, mint egyharmada érintett, akkor ne próbálkozzunk a reklámokban sokat ígérő és drága szerekkel, hanem forduljunk bőrgyógyászhoz, így a kezelés valóban sikeres lehet.

Főként túlsúlyos, erősen izzadó személyeknél jelenik meg gomba a nagyhajlatokban, ahol gyorsan vörössé, viszketővé, hámlóvá és fájdalmassá is válhat.- figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza.

Pattanás

Egy új kutatás megállapítása szerint különösen a tinédzser lányoknál és a fiatal nőknek van összefüggés a túlsúly és a pattanások kialakulása közt. Ez nem az alkalmanként megjelenő aknékra, jóval inkább a közepes vagy súlyos esetekre vonatkozik. A felmérések szerint ez a probléma a tizenévesek közel ötödét érinti.

A The Archives of Dermatology című lapban megjelent cikk szerint a kutatók a tanulmányoknál figyelembe vették a lányok testsúlyát, bőrük állapotát, életkorát, étrendjét és természetesen a pubertás okozta hormonhatásokat is.

Az eredmények szerint a túlsúlyos vagy elhízott tinédzserek közt jóval gyakrabban fordultak elő aknés bőrproblémák, mint normál testsúlyú kortársaiknál. A helyzetet tovább rontja az egészségtelen étrend is, hiszen a zsíros, rostszegény ételek, a gyorséttermek sós, cukros, olajos kínálata és a cukrozott üdítők nem csak a testsúlyt gyarapítják, de a pattanások súlyosságát is fokozhatják.

A kezelésben tehát éppúgy elengedhetetlen a szakorvosi segítség, mint a megfelelő életmód kialakítása.

 

Forrás: www.webbeteg.hu

A férfiaknál veszélyesebb a melanoma

A férfiaknál gyakrabban válik végzetessé a melanoma, mint a nőknél – állítják brit kutatók. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza a korai felismerés jelentőségéről beszélt. A férfiaknál érdemes jobban figyelni.

A bőrdaganatok legveszélyesebb formája, a melanoma gyakrabban okozza férfibetegek halálát, mint nőkét. Erre a következtetésre jutottak a brit Cancer Research és a Leeds-i egyetem szakemberei. A publikált adatok szerint 100 ezer melanomával diagnosztizált férfi közül 3,4 férfi belehal a bőrdaganatba, míg a nőknél ez az arány „csupán” 2 fő. Vagyis bár a betegség előfordulási aránya nagyjából hasonló a két nemnél (100 ezer főből kb. 17 személynél fejlődik ki a melanoma), addig a halálozási arány közel 70 százalékkal magasabb a férfiaknál.

A szakemberek szerint a magyarázat viszonylag egyszerű: a férfiaknál jellemzően már előrehaladottabb fázisban diagnosztizálják a bőrdaganatot. Ennek nem csak az alacsonyabb egészségtudatosság lehet az oka, de az is, hogy míg a hölgyeknél jellemzően a karján és a lábán jelenik meg a daganat, addig a férfiaknál a jóval kevésbé látható háton és a mellkason. Ugyanakkor a tudósok folyamatosan próbálják feltérképezni a két nem közti biológiai különbségeket, amelyek következtében másképp birkóznak meg a melanomával.

Rizikófaktorok – vajon elkerülhetők?

A rizikófaktorok közül sok kivédhető. Rengeteget jelent a tűző napfény kerülése, a legalább 30 faktoros fényvédő termékek, a kalap, a napszemüveg használata, illetve a korlátozott szolárium használat. Különösen a fiatalabbaknak érdemes belegondolniuk a kockázatokba, hiszen a kutatások szerint, ha a szolárium használat 35 éves kor alatt kezdődik, a rosszindulatú melanoma esélye 60 százalékkal nő meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza szerint a korai felismerés kulcsa, hogy ismerjük, figyeljük a bőrünket. Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztaljuk:

– Megváltozik a színe vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
– Megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
– A korábbi mellett új, többitől eltérő anyajegy jelentkezik.
– Az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
– Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
– Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége.

Anyajegyek mikroszkóp alatt

Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. A bőrgyógyászok előszeretettel használják a dermatoszkópot a vizsgálatra, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó- hangsúlyozza dr. Boros-Gyevi Márta.

– A számítógépes fotódokumentációnak különösen akkor van jelentősége, ha sok (100-150) anyajegy van a bőrön, ha ezek között sok a szabálytalan, esetleg a családban vagy a betegnél volt már rosszindulatú bőrdaganat. Ilyen esetben nagyon fontos követni, melyik anyajegy változik. Ezzel a módszerrel meghatározható, hogy egy anyajegy növekszik-e, pigmentációja, alakja szabálytalanná válik-e, hiszen a különböző időben készült fényképeket pontosan össze lehet hasonlítani és adott esetben csak azt kell eltávolítani, amelyik ténylegesen változik.